Az erdélyi búcsúkoncert-sorozat első állomásaként a KMDSZ-diáknapok keretében Kolozsváron lépett színpadra a Kispál és a Borz. Be kell vallani hatásos kezdés volt ez az idei diáknapok számára, annál is inkább, mivel egy olyan együttesről van szó, amely az alternatív underground stílusával számos rajongót szerzett nálunk is.

Köztudott, hogy az idén nyáron huszonhárom év együttzenénélés után, közös megegyezés alapján, külön útakon folytatják tovább a karrierjüket Lovasiék. Már azt is lehet tudni, hogy a Kiscsillag zenekar új lemeze már félig készen van. A Kispál és a Borznak viszont olyan nevet szereztek, hogy nehezen lehet majd „új idők új dalaival“ megtölteni azoknak a rajongoknak a fülét, akik ezen nőttek fel.

Az ismertebb dalokra minden jelenlévő lába alatt pezsgett a tánc a koncerten, a kevésbbé ismertekre csak a „beavatottak” töltötték ki a teret, nagy hátizsákok és egyéb csomagokat körülállva. Ugyanakkor furcsa volt az a tény, hogy az átlag koncertlétszámhoz viszonyítva kevesen voltak. Ebből azt a következtetést vonhattuk le, hogy valószínű, hogy a mai fiatalok kevés százalékának kedvence, de lehet, hogy a 30-40 év körülieket is megmozgató koncert kell ahhoz, hogy megteljen a kolozsvári sportcsarnok. A buli megállta a helyét, amikor a pörgő ritmusra tombolt a tömeg, helyenként viszont nagyon ellaposodott – képiesen fogalmazva. Talán az a jó koncert, amikor polgárháborúban érzi magát az ember, és nem kell táncolnia, mert az áramlat, hol jobbra, hol balra, hol le a földre nyomja, de az is lehet, nem az a jó koncert. Ki hivatott arra, hogy ezt megállapítsa?

Ez a koncert nem tartozott a „polgárháborús” koncertek kategóriájába, mégis sikerült hangulatot teremteniük és megtartaniuk azt. A visszhangok a diákok körében többnyire arról szólnak, hogy milyen kevés volt az érdeklődő. Véleményem szerint relatív, hogy sokan vagy kevesen voltak, megvolt a hangulat és ez már önmagában elegendő.

Ez a koncertjük egy búcsú is volt egyben. Utoljára agusztus 9-én lehet őket még együtt látni a Sziget Fesztiválon, addig is intenzív koncertsorozatokkal búcsúznak a rajongóktól. Erdélyben legközelebb az Udvarhelyi Napok keretén belül lépnek még színpadra.